Egy forint iparűzési adót se veszített a főváros!

Hazudtak Harácsonyék!

Egy forint iparűzési adót se veszített a főváros!

Emlékeznek? Több tízmillió forintos plakátkampányt indítottak Harácsonyék azért, mert állítólag "a Zorbán kifosztja őket". Közben a valóság az, hogy Budapest több iparűzési adót szedett be, mint amennyit beterveztek. Közben az adófizetők pénzét elköltötték, az általunk ismert összeg 22 millió, ennyit költöttek plakátokra. Ebből a pénzből felújíthattak volna legalább 4 önkormányzati lakást!

Nem igazolta vissza az élet a budapesti városvezetés aggodalmait az iparűzési adó megfelezése kapcsán. Az idénre tervezett befizetések nem csökkentek, a büdzsé mégsem ússza meg az újratervezést.

A mikro, kis és közepes vállalkozásoknak (kkv) automatikusan járó iparűzésiadó-felezés ellenére is tartani tudja a főváros az idénre tervezett 139 milliárdos iparűzésiadó-bevételét – erről Kiss Ambrus beszélt egy mai sajtó-háttérbeszélgetésen. A kormányzat még tavaly decemberben jelentette be, hogy a kkv-k, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját az idén január 1-től a felére csökkenti. Az intézkedés a pandémia okozta gazdasági válság enyhítésének egyik eleme, egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha a nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot.

A döntést a budapesti városvezetés a kezdetektől erőteljesen kritizálta, ezért is értelmezhető fordulatként az általános főpolgármester-helyettes mostani nyilatkozata. Kiss Ambrus korábban például úgy fogalmazott, hogy a főváros pénze novemberre elfogyhat, ha a kormány valóban megfelezi az iparűzési adót,

Karácsony Gergely főpolgármester pedig az önkormányzatiság kivégzésének nevezte a tervet.

A félelmek ugyanakkor nem igazolódott be: bár a kedvezmény önmagában 17 milliárdos lyukat – ez durván a főváros egyhavi kiadásának felel meg – jelent a fővárosi önkormányzat büdzséjében, viszont ezt be tudta foltozni a multinacionális vállalatoktól érkező növekvő befizetés. Ez forgatókönyv mindenképpen szerencsés a városházának, viszont nem állítható, hogy ne lehetett volna előre látni. Arra Kiss Ambrus is kitért, hogy az iparűzési adóbevételek zöme néhány nagy társaságtól érkezik, amelyek tevékenységét nem ütötte meg a világjárvány. Ehhez hozzátette, hogy ráadásul az infláció megugrása is többletet eredményez az iparűzési adó során.

Biztonságban látom a 139 milliárd forintnyi összeget, a valós bevétel ki tudta mozogni a kieső 17 milliárdot – szögezte le.

A 2021-es budapesti büdzsé mégse ússza meg a jelentős módosításokat. Kiss Ambrus a napokban a Népszavának adott interjújában azt állította, hogy szeptember 4-re minden működésre fordítható állampapír és készpénz elfogy, és ha nem avatkoznak most közbe, a fővárosi önkormányzat az év végére fizetésképtelenné válik. A háttérbeszélgetésen bemutatott, a szeptemberi közgyűlés tárgyalandó előterjesztéseinek 10. pontja a költségvetésről szóló rendelet módosítása. Ez lényegében belső átcsoportosításokat és a tartalékok „kimaxolását” jelenti.

Kiss Ambrus ezúttal a közösségi közlekedést finanszírozását jelölte meg, mint ami kikényszeríti a beavatkozást. A fővárosnak összesen 23,7 milliárdos hiányt kell kezelnie, ebből a tömegközlekedés igénye 13,5 milliárd forint. Ezt azzal magyarázta, hogy kompenzálni kell a BKK óriási bevételcsökkenését. Jegyekből és bérletekből 2019 első felében 34,8, 2020 első felében 22, 2021 első felében pedig 18 milliárd forint folyt be. A főváros nem tervez járatcsökkentést, de arra kérte fel a BKK-t és a BKV-t, hogy az utolsó negyedéves számláikat próbálják meg átütemezni, illetve a fejlesztéseiket halasszák 2022-re.

Kapcsolódó:
👉99+1 érv Karácsony Gergely ellen!
Add tovább! Gyurcsány bábja valójában az 1 százalék kiváltságost támogatja az emberek 99 százalékával szemben!
https://szamokadatok.hu/Post/3663/991_erv_Karacsony_Gergely_ellen
👉Nem tanultak semmit!
A baloldal helyi szinten is megszorításokkal és adóemelésekkel kezelte a válságot. A kormány közbelépett, de sok aljasságot így is megvalósítottak!
https://szamokadatok.hu/Post/3278/Nem_tanultak_semmit
👉117 milliárd, azaz 117 000 millió.... Ennyi pénzt folyt el ismeretlen helyre Budapesten
Hiába, nagy a "család", sok éhes szájat kell teletömni a budapestiek pénzéből, már 11 éve nem tudnak lopni!
https://szamokadatok.hu/Post/3086/117_milliard_azaz_117_000_millio_Ennyi_penzt_folyt_el_ismeretlen_helyre_Budapesten
👉Lenyúlja a főváros a vendéglátósok bértámogatásait!
A moslékkoalíció nem a megoldás, hanem a probléma része!
https://szamokadatok.hu/Post/3034/Lenyulja_a_fovaros_a_vendeglatosok_bertamogatasait
👉Százmilliók mennek a haveroknak és ismeretlen célú "tréningekre"
https://szamokadatok.hu/Post/3016/Szazmilliok_mennek_a_haveroknak_es_ismeretlen_celu_treningekre
👉A jó vezetők nem sírnak
Karácsony Gergely vs dr. Papp László, Debrecen polgármestere
https://szamokadatok.hu/Post/2801/A_jo_vezetok_nem_sirnak

Forrás: https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2021/08/egy-forint-iparuzesi-adot-se-veszitett-a-fovaros

Címkék: Budapest 

Kapcsolódó