Árva gyerekeknek hoz létre alapítványt Áder János!

Az alapítvány a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket segíti

Árva gyerekeknek hoz létre alapítványt Áder János!

Köszönjük, elnök úr!

Áder János elmondta, a koronavírus-járvány első és második hulláma alatt nem nagyon lehetett olyan híreket hallani, mint most, a harmadik hullám idején: fiatalok, kisgyermeket nevelő szülők halnak meg és gyermekek maradnak árván.

„Hetek óta azon gondolkodtunk a feleségemmel, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten segíteni. Kíváncsi voltam, hogy hány családot és hány gyermeket érinthetett ez a járvány: több mint hatszáz gyermekről van szó, és több mint négyszáz családról” – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök. Hozzátette, az érintett gyerekeket legalább a nagykorúvá válásukig vagy addig, amíg szakmát, esetleg diplomát szereznek, segíteni kell anyagilag.

Az alapítványról azt közölte, a jogi előkészítő munkálatok befejeződtek, elkészült már az alapító okirat; „jogi értelemben” az alapító Áder János, a felesége pedig a kuratórium tagja, valamint felkérte Bagdi Emőke klinikai szakpszichológust és Ürge-Vorsatz Diána fizikust is, akik igent mondtak. Hozzátette, az alapítványt még nem jegyezték be – jövő héten indul a bírósági eljárás -, így egyelőre adományt nem fogadhatnak.

Az alapítvány ötmillió forintból indul, ami a köztársasági elnök szerint a „saját megtakarításuk”. Ugyanakkor Áder János abban bízik, hogy ismerősei köréből, akár még szélesebb körből is érkeznek majd támogatások. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok, a polgármesterek és a jegyzők segítsége nélkül ez a programot nem lehet sikerre vinni, hiszen ők ismerik az érintett családokat, és azt is, hogy pontosan milyen anyagi támogatásra van szükség.

Elmondta azt is, sokat gondolkodtak az alapítvány nevén, végül Regőczi István neve mellett döntöttek, mert a katolikus pap egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott.

Forrás: https://maiposzt.hu/p/mandiner-10159395886776941

Címkék: Hírek 

Kapcsolódó