Kiképzőtisztek irányították a SZFE hallgatóit a szervezett provokáció felé!

Kiképzőtisztek irányították a SZFE hallgatóit a szervezett provokáció felé!

Az Alinsky-módszer forgatókönyve szerint nekik “szakrális áldozatokra” volt szükségük, de a kormány bölcsességének köszönhetően ez az elem elmaradt, így az egész balhé kudarcra lett ítélve.

Földi László: „Kiképzőtisztek” irányították a SZFE hallgatóit a szervezett provokáció felé

Már hónapokkal a tüntetések előtt készültek az egyetemfoglalásra a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói – derül ki a Hülye fiatalság címet viselő, a tiltakozó diákságot bemutató YouTube-filmből. Ez azért is fontos, mivel a tüntetéssorozat idején a hallgatói önkormányzat részéről azt hangsúlyozták, hogy az általuk szervezett blokád spontán akció volt.

Az említett film egy megkonstruált film, bizonyos érdekeket képvisel, ennek értelmében pedig nem a valós tényekből, eseményekből indul ki – mondta Földi László biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

„Tudni kell azt, hogy a háttérben vannak olyan érdekviszonyok, amelyek a világot elég sajátosan kezelik. Ha egy adott ország érdekeivel nem értenek egyet, úgy munkálkodnak a háttérben, hogy provokációt szítsanak az ország állampolgárai között” – tette hozzá.

Ennek voltunk tanúi az SZFE körül kialakult helyzet kapcsán is. Az egyetem átalakítása egyfajta belső ellenállást váltott ki a hallgatók egy részéből, akik spontán módon kezdtek tiltakozni az új rendszer ellen. Erre az első mozgalomra telepedtek rá az úgynevezett „kiképzőtisztek”, akik a háttérben azon munkálkodtak, hogy saját érdekeik mentén alakítsák át a társadalmat, az érdekviszonyrendszereket.
A „kiképzőtisztek” bekapcsolódása a hallgatók akciójába tisztán érzékelhető volt, hiszen a kezdeti spontaneitást gyorsan felváltotta egy összeszedett, jól megkonstruált cselekvési terv – emelte ki.

Hozzátette, már azt is tudjuk, hogy a berlini Momentum szervezetének kiképzőtáborából érkeztek „segítők”, akik elmagyarázták a hallgatóknak, hogyan folytassák tüntetésüket, hogy komolyabb provokációt váltsanak ki.

Az említett berlini „kiképzőtiszteken” túl még más segítője is volt a hallgatóknak, mindazon személyek, szervezetek, akik és amelyek a magyar baloldal mellett állnak. Hiszen az egyetem átalakításából politikai akció vált, és ebbe mindenki bekapcsolódott, aki a jelenlegi kormány ellen munkálkodik – jelentette ki Földi.

👉Az Alinsky-módszerről bővebben: https://szamokadatok.hu/Post/504/Igy_mossak_az_agyadat_a_baloldali_partok_propagandamediajuk_es_az_alcivil_szervezeteik_-_Az_Alinsky_modszer
👉Forrás: https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/04/07/foldi-laszlo-kikepzotisztek-iranyitottak-a-szfe-hallgatoit-a-szervezett-provokacio-fele
👉Megbuktak a balliberálisok! Nem jött össze a forradalmasdi :)
Többen jelentkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, mint tavaly és mindössze négy fő hagyta el az egyetemet
https://szamokadatok.hu/Post/2981/Megbuktak_a_balliberalisok_Nem_jott_ossze_a_forradalmasdi_

Címkék: Politika 

Kapcsolódó