Eredményes a családpolitikánk!

Eredményes a családpolitikánk!

A családtámogatási elemek pedig munkához vannak kötve! Novák Katalin pár hete elmondta talán a legfontosabb mondatot: "A kormány azokat segíti, akik a gyerekeikért, és nem a gyermekeikből akarnak élni!" - és ez az egyetlen helyes út!

Novák Katalin írta: Az Eurostat friss adatai szerint az Európai Unió tagállamaiban a termékenység már 3 éve csökken, Magyarországon viszont nőtt!
2010 és 2019 között 24%-kal nőtt a gyermekvállalási kedv, ami a legnagyobb fejlődés az EU-n belül.
A családbarát kormányzás eredménye, hogy sereghajtókból a középmezőnybe kerültünk, sőt, a növekedés tekintetében éllovasok lettünk.
2010-re a gazdasági válság és a baloldal megszorító intézkedései következményeként Európában a legalacsonyabb szintre csökkent a gyermekvállalási kedv Magyarországon.
A fordulat 2012-ben kezdődött és a családi adókedvezmények és járulékkedvezmények pozitív hatásai, majd a reálbérek emelkedése is érvényesülnek.
10 éve öt tervezett gyermekből három született meg, ma ez már négy gyermek.

️ A Kormány fő célja továbbra is a magyar családok támogatása, a gyermekvállalás megkönnyítése, a gazdaság újraindítása.
Az Eurostat legfrissebb demográfiai adatait mutatjuk Önöknek képen is.

Korábbi írásaink, melyek megmagyarázzák a most közölt eredményt
👉Családpolitika számokban. "Jó úton indultunk el" Átfogó lista a családtámogatási rendszer elemeiről és számairól.
https://szamokadatok.hu/Post/2739/Csaladpolitika_szamokban_Jo_uton_indultunk_el
👉A 2010 óta eltelt 11 év alatt több mint 2,5-szeresére, 2600 milliárdra emeltük a családok támogatására fordított összeget!
Az 5% feletti GDP-arányos családtámogatással Magyarország világelső!
https://szamokadatok.hu/Post/3147/A_2010_ota_eltelt_11_ev_alatt_tobb_mint_25-szeresere_2600_milliardra_emeltuk_a_csaladok_tamogatasara_forditott_osszeget
👉Van mire büszkének lennünk! A polgári kormányzás legnagyobb eredményei 2010 óta
https://szamokadatok.hu/Post/3131/Van_mire_buszkenek_lennunk
👉Nemzetközi kutatás: A magyarok Európa legcsaládcentrikusabb népe! "A család az család", és ezt mi értelmezzük helyesen!
https://szamokadatok.hu/Post/3055/Nemzetkozi_kutatas_A_magyarok_Europa_legcsaladcentrikusabb_nepe
👉Az ezer főre jutó házasságok aránya 2020-ban elérte az 1985-ös szintet, ezzel Európában a legjobbak egyike vagyunk
https://szamokadatok.hu/Post/2924/Az_ezer_fore_juto_hazassagok_aranya_2020-ban_elerte_az_1985-os_szintet_ezzel
👉A nagy diktatúrában 47 százalékról 20 százalékra csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők száma
https://szamokadatok.hu/Post/2647/A_nagy_diktaturaban_47_szazalekrol_20_szazalekra_csokkent_a_tulzsufolt_lakasokban_elok_szama
👉Japánban is felfigyeltek a magyar családpolitika eredményeire!
https://szamokadatok.hu/Post/2633/Japanban_is_felfigyeltek_a_magyar_csaladpolitika_eredmenyeire

Itt hangzott el az a bizonyos, talán legfontosabb mondat: "A miniszter úgy fogalmazott: nem titkolják, hogy azokat segítik, akik a gyerekeikért, és nem a gyermekeikből akarnak élni, azaz nem segélyt kínálnak, a családtámogatások jelentős részét munkához kötik."
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/novak-katalin-jovore-300-milliard-forinttal-tamogatja-kormany-az-otthonteremtest

Forrás: https://www.facebook.com/csaladesifjusag/photos/a.646993832066519/3636159146483291

Címkék: Család 

Kapcsolódó