Szíjj László több mint 120 millió forintot adományozott az SMA-s kisfiú, Zsombor kezelésére!

Lehet "jachtozni"!

Szíjj László több mint 120 millió forintot adományozott az SMA-s kisfiú, Zsombor kezelésére!

Tudják, Szíjj László az, akiről mindig jachtos meséket ír az index, a telex, a 444 és a többi szennylap. Az index most “elfelejtette” az adományozó nevét leírni! Milyen véletlen, ugye? Azt engedheti meg magának egy ilyen álhírportál, hogy pozitív hírt közöljön egy "NER lovagról!", még a végén összedőlne a 10 éve építgetett, másokat démonizáló álhírgyártó kártyaváruk!

👉Az örömteli hírt Zsombor adománygyűjtő oldalán jelentették be:

"Óriási hálával és örömmel írhatom ma nektek, hogy megcsináltuk.

Zsombi számláján a mai napon rendelkezésre áll az az összeg, amely egy új élet kezdetét jelenheti számára.
Nagyon nehéz gyűjtésen vagyunk túl! Nyáron még annyira elképzelhetetlen és rettenetesen hosszúnak tűnt ez az út.
Igazából az is volt, de közben olyan embereket és olyan összefogást ismerhettünk meg, ami legalább annyira elképzelhetetlen volt, mint maga az összeg.

Köszönjük nektek! Örök hálánk és elismerésünk minden egyes embernek, aki bármilyen módon segítette ezt a gyűjtést!
Az pedig, hogy a Duna Bónum Alapítvány most kipótolta, egy szintén hatalmas összeggel egy óriási harc és menetelés végét jelzi! Ezúton is köszönjük nagylelkűségüket és emberségüket.
Elmondhatatlan milyen hálát érzünk most feléjük is. Tudjuk jól, hogy meghatotta őket is Zsombi története, hisz elmesélték, hogy a szívbetegség kapcsán ők is érintettek a témában és mélyen együttéreznek velünk.

Hisszük az igazi szeretet és összefogás a bajban valóban megmutatkozik. Óriási erőt képvisel. Mint ahogy ti mindannyian, akik támogattatok minket.

Hatalmas az erőnk együtt, amit a szeretet és az együttérzés hajt.
Legyetek büszkék magatokra! Mi azok vagyunk rátok!"

👉Mészáros Lőrinc adományai:
https://szamokadatok.hu/Post/2899/Szazmillios_adomanyt_kapott_a_Bicskei_Onkentes_Tuzoltosag_Meszaros_Lorinctol

Forrás: https://www.facebook.com/smababyzsombor/posts/175656857695096
Az index cikke: (lehet utólag beleírják, így szokták)
Kommentben lesz erről egy képernyőfotó
https://index.hu/belfold/2021/02/17/zsombor_sma_kezeles_osszegyult_a_penz/

Címkék: Hírek 

Kapcsolódó