Az otthon melege: sereghajtók voltunk, az EU átlagánál sokkal jobban teljesítünk jelenleg!

Az otthon melege: sereghajtók voltunk, az EU átlagánál sokkal jobban teljesítünk jelenleg!

2012 óta csökken azok aránya, akik nem tudják kellően fűteni otthonukat. Lássuk a számokat!
📌 EU átlag jelenleg: 7,6%
📌 Magyarország jelenleg: 5,4%
📌 EU átlag 2006-ban: 10,9%
📌 Magyarország 2006-ban: 14,8%

Az Európai Unió (EU) lakosságának 6,9 százaléka nyilatkozott úgy egy 2019-es uniós felmérésben, hogy nem tudja kellően fűteni az otthonát – derült ki az Eurostat adataiból.
A megfelelő hőmérsékletet legkevésbé Bulgáriában tudják megfizetni: a bolgár lakosság 30,1 százaléka mondta azt, hogy nem tudja kellően kifűteni otthonát. Litvániában (26,7 százalék) és Cipruson (21 százalék) sem sokkal jobb a helyzet. Az élmezőnyben van még Portugália (18,9), Görögország (17,9) és Olaszország (11,1) is.

🤍💚 A KUTATÁSBAN RÉSZT VEVŐ MAGYAROK 5,4 SZÁZALÉKA MONDTA AZT 2019-BEN, HOGY NEHÉZSÉGET OKOZ AZ OTTHONUK FŰTÉSE.
Magyarországon 2012 óta folyamatosan csökken azok aránya, akiknek ez gondot okoz: szűk tíz év alatt csökkent 15-ről 5 százalék közelébe.

Az üzenet világos: A rezsicsökkentés, a 10 éve befagyasztott rezsiárak, az otthonteremtési támogatások, a növekvő reálbérek, a +850 000 munkahely, az életszínvonalunk javulásának hatása többek között az is, hogy ma már nem jelent gondot a fűtés. Köszönjük! 2010-ben még a bevételünk 25,2 százalékát költöttük lakhatással kapcsolatos kiadásokra, ez mára 18,5 százalékra csökkent, magyarul megfizethetőbb lett a rezsi, hiszen a béreink 10 év alatt a duplájára nőttek, a rezsi pedig 25 százalékkal csökkent 2010-hez képest. Gyurcsány idejében az ő cége olcsóbban kapta a gázt, a lakosságnak pedig háromszorosára nőtt az ára, miközben a minimálbér 60 ezer forint volt, akkor valóban "fájt"...

Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/2019/index.html#sszefoglals
Eurostat grafikon: https://bit.ly/2LikbuW
Eurostat adatok: https://bit.ly/35AiVdg

🏠 További cikkek, melyek magyarázatot adnak a jelenségre. Ez nem a "szerencse műve, a csillagok együttállásának az eredménye", ahogy Dobrev hazudja:

📌 A POLGÁRI KORMÁNYZÁS 10 ÉVE: 28 témakör egyben
https://szamokadatok.hu/Post/2179/A_polgari_kormanyzas_10_eve

📌 Válságkezelés régen és most: https://szamokadatok.hu/Post/2543/Valsagkezeles_regen_es_most_-_lista
📌 Minden idők legnagyobb otthonteremtési és családtámogatási rendszerét hoztuk létre:
https://szamokadatok.hu/Post/2537/Minden_idok_legnagyobb_otthonteremtesi_programja_keszult_el_2021-re
📌 Munkanélküliség: mélyen az EU átlag alatt:
https://szamokadatok.hu/Post/2529/Munkanelkulisegi_rata_Koszonjuk_jol_vagyunk
📌 Újabb gazdaságvédelmi intézkedések:
https://szamokadatok.hu/Post/2523/Bajban_ismerszik_meg_az_igaz_barat_video_a_cikk_vegen
📌 2010 óta egymillió család otthonát mentette meg a kormány:
https://szamokadatok.hu/Post/2498/Retvari_tobb_mint_egymillio_csaladot_mentettunk_meg_az_otthona_elvesztesetol
📌 A baloldal miatt adóemelési stopot kénytelen bevezetni a kormány:
https://szamokadatok.hu/Post/2423/Adoemelesi_stopot_rendel_el_a_kormany_az_onkormanyzatoknal
📌 Szemléletváltás:
https://szamokadatok.hu/Post/2327/A_munkahelyek_megorzese_erdekeben_tamogatjak_a_beruhazasokat
📌 Ha munka van, minden van:
https://szamokadatok.hu/Post/2536/Ujabb_330_munkahelyet_jelentett_be_Szijjarto_Peter_mi_pedig_osszegyujtottuk_az_elmult_hetek_legnagyobb_bejelenteseit
📌 Európai szinten Magyarországon alacsonyak a lakhatás költségei
https://szamokadatok.hu/Post/2516/Europai_szinten_Magyarorszagon_alacsonyak_a_lakhatas_koltsegei
📌 Energiaszektor visszavásárlása:
https://szamokadatok.hu/Post/2430/Hosszu_evek_utan_magyar_kezbe_kerult_a_Budapesti_Eromu_Zrt
📌 A villamos energia és a gáz ára
https://szamokadatok.hu/Post/2375/Itt_a_futesi_szezon_nezzuk_a_szamokat
📌 Így tette tönkre és adósította el Magyarországot a baloldal.
https://szamokadatok.hu/Post/2351/Megszolalt_a_DK-s_Varju_eladositas_ugyben
📌 Ingyenpénzt osztana a munkakerülőknek a baloldal:
https://szamokadatok.hu/Post/1901/Ismet_ingyenpenzt_osztogatna_a_baloldal_ket_talan_legdilettansabb_politikusa
📌 Adókat emel helyi szinten a baloldal, ezért volt szükség a kormány beavatkozására.
https://szamokadatok.hu/Post/2418/Egy_csokorba_szedtuk_a_baloldal_napvilagot_latott_es_reszben_mar_bevezetett_adoemelesi_sarcolasi_terveit
📌 Minél többen dolgoznak, annál kevesebb a bűncselekmény, és annál több kapacitás jut egy adott bűncselekmény felderítésére, ezzel javult a felderítés aránya is.
https://szamokadatok.hu/Post/2507/Egyszeru_osszefugges_Minel_tobben_dolgoznak_annal_kevesebb_a_buncselekmeny
📌 Az állam nem dézsmálja meg a családi vagyont
https://szamokadatok.hu/Post/2548/Az_allam_nem_dezsmalja_meg_a_csaladi_vagyont
📌 Hitelmoratórium és további válságkezelő könnyítések most és megszorítások a baloldali kormány idejében:
https://szamokadatok.hu/Post/1933/Fel_evvel_meghosszabbitjak_a_hitelmoratoriumot_-_szol_a_mai_hir
📌 Magyarország a második legnagyobb adócsökkentő:
https://szamokadatok.hu/Post/1841/Magyarorszag_a_masodik_legnagyobb_adocsokkento
📌 Mérleg a tanév elején:
https://szamokadatok.hu/Post/1832/Merleg_a_tanev_kezdeten
📌 A magyar munkavállalók adóterhelése a negyedik legalacsonyabb egész Európában:
https://szamokadatok.hu/Post/1421/Mese_a_Kirivo_magyar_adoterhelesrol
📌 Megszorítások helyett adócsökkentés:
https://szamokadatok.hu/Post/1196/Ujabb_adocsokkentesek_jonnek_20200701-tol
📌 SZJA mértéke: https://szamokadatok.hu/Post/171/Szamok_-_a_szemelyi_jovedelemado
📌 A gázár 28, a villamos energia ára 12 hónapja Magyarországon a legolcsóbb az EU-ban.
https://szamokadatok.hu/Post/2180/Vilagpiaciarazok_figyelmebe_tenyek_kovetkeznek
📌 Közel 600 000 forint egy átlagos család megtakarítása a rezsicsökkentéssel. (Abba pedig bele sem gondolunk, mennyivel fizetnénk többet, ha az elmúlt 10 évben libsik kormányoztak volna...)
https://szamokadatok.hu/Post/1524/Magyarorszag_nyerte_a_rezsipert
📌 A hazaáruló DK a rezsiárak emelését követeli Brüsszelben!
https://szamokadatok.hu/Post/2546/A_hazaarulo_DK_a_rezsiarak_emeleset_koveteli_Brusszelben
📌 Több gyermek születik: https://szamokadatok.hu/Post/2386/Tobb_gyermek_szuletett_iden_mint_egy_eve
📌 A házasságkötések száma nő, a válásoké és az abortuszoké csökken. https://szamokadatok.hu/Post/2271/A_magyar_tarsadalom_lassan_de_biztosan_gyogyul_az_utobbi_10_evben
📌 Gazdaságfehérítés: https://szamokadatok.hu/Post/2144/Gazdasagfeherites

Címkék: Megélhetés 

Kapcsolódó