A szaloncukor ára (és még sok minden másé)

Mennyit ér az átlagbér most és mennyit ért 10 éve? - 8. rész

A szaloncukor ára (és még sok minden másé)

Legutóbb a tejről bizonyítottuk be, hogy arányaiban olcsóbban juthatunk hozzá mint 10 éve, előtte pedig a karácsonyfáról, azaz a vágott fenyőről írtunk. Most egy újabb szezonális termékkel folytatjuk, a szaloncukorral.

Visszatekintésképpen emlékezhetünk, hogy a nyár folyamán a libernyák propagandamédia körében a balatoni nyaralás, a strandok és kifejezetten a lángos ára volt terítéken. Ennek oka, hogy legtöbben belföldön nyaraltak. Hazudtak reggel, délben meg este a mélyszegénységről, közben pedig kiderült, hogy 2010-ben a magyarok 35%-a tudott elmenni nyaralni, míg a COVID-sújtotta 2020-ban már az emberek 58,5%-a. A „következetesség” jegyében többször önmagukat is megcáfolták, mi pedig a drága lángossal kapcsolatos hazugságaikat tettük helyre.

Nagyon sokan vették igénybe a balatoni szálláshelyeket, étkeztek, fizették ki a strandbelépőt, vásároltak lángost, így láthatták, hogy az árak töredékei a baloldal által állítottnak. Úgy tűnik, hogy ez a rosszindulatú hazugságcunami nem érte el hatását, így a keresztény ünnephez köthető karácsonyfa vagy a szaloncukor árával már nem hergelnek.

2020-ban a legolcsóbb szaloncukor kilogrammos ára 900 forint, azonban a tehetősebbek és ínyencek 15.000 forintot is fizethetnek egy kilogrammért.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének adatai alapján számolunk, amely szerint 2010-ben cca. 4000 tonna szaloncukrot vásároltunk és 5 milliárd forintot költöttünk rá, azaz 1250 Ft/kg-os átlagárat állapíthatunk meg 2010-re. Ugyanez a szervezet 2020-ra 3500 tonnás fogyasztást és 7 milliárd forintos költést számít, amely 2000 forintos átlagárat jelent. Megállapították, hogy egyre inkább a jobb minőségű szaloncukrokat választják, amelyből kevesebbet vásárolnak.

2010-ben a havi nettó átlagkereset 132 825 Ft volt, amiért akkor 106 kg szaloncukrot vásárolhattunk. 2020. év első 9 hónapjában 262 695 Ft-os nettó átlagkeresetet mértek, amely most 131 kg szaloncukrot ér.
Tehát a fizetésünk jobban nőtt, mint a szaloncukor ára. Fontos, hogy az árakat ne önmagukban nézzük, hanem a fizetésünkhöz viszonyítva.

Előző részek:
https://szamokadatok.hu/Post/2486/A_karacsonyfa_ara_es_meg_sok_minden_mase
https://szamokadatok.hu/Post/2524/A_tej_ara_es_meg_sok_minden_mase
Hivatkozások:
https://szamokadatok.hu/Post/1670/Mese_a_draga_langosrol_-_ime_a_Szamok
https://szamokadatok.hu/Post/1538/Egyre_tobb_magyar_engedheti_meg_maganak_a_nyaralast
https://szamokadatok.hu/Post/1707/A_sajat_hazugsagait_cafolja_a_balliberalis_propaganda
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/4-ezer-tonna-szaloncukor-fogy-magyarorszagon.1030535.html
https://makronom.mandiner.hu/cikk/20201224_egy_magyar_csalad_atlagosan_egy_kilogramm_szaloncukrot_vasarol_es_ketezer_forintot_kolt_ra
https://www.vg.hu/kozelet/gasztronomia/egyre-tobben-vesznek-premium-szaloncukrot-3422245
https://szamokadatok.hu/Post/1911/A_magyar_elet_megsem_draga
https://szamokadatok.hu/Post/209/Mese_a_draga_benzinrol_
https://szamokadatok.hu/Post/193/Mennyi_a_benzin
https://szamokadatok.hu/Post/1670/Mese_a_draga_langosrol_-_ime_a_Szamok
https://szamokadatok.hu/Post/979/A_minimalber_vasarloerteke
https://szamokadatok.hu/Post/320/A_kenyer_ara
https://szamokadatok.hu/Post/322/Az_alberlet_ara
https://szamokadatok.hu/Post/241/Meg_egy_kis_serteshus
https://szamokadatok.hu/Post/192/Mennyi_a_hus_Mennyi_a_kenyer
https://szamokadatok.hu/Post/2370/A_burgonya_ara_es_meg_sok_minden_mase
https://szamokadatok.hu/Post/2524/A_tej_ara_es_meg_sok_minden_mase
https://szamokadatok.hu/Post/2456/A_marhahus_ara_es_meg_sok_minden_mase
https://szamokadatok.hu/Post/2415/A_paradicsom_ara_es_meg_sok_minden_mase
https://szamokadatok.hu/Post/2338/A_daralthus_ara_es_meg_sok_minden_mase
https://szamokadatok.hu/Post/2292/Az_etolaj_ara_es_meg_sok_minden_mas

Címkék: Megélhetés 

Kapcsolódó