Újjászülethet a miskolci Avas szálló

Most a baloldali többségű önkormányzat térfelén "pattog a labda"

Újjászülethet a miskolci Avas szálló

A Mathias Corvinus Collegium újítaná fel a miskolci Avas Szállót, jelentette be Veres Pál, a város baloldali
polgármestere Facebook-oldalán. Csütörtökön kerülhet a város közgyűlése elé a javaslat, ami az épület hasznosításáról szólna.

Az Avas Szállót Veres a tavalyi választási kampányban még „a város szégyenfoltjának” nevezte, mostani videójában pedig arról beszélt, „egy év megfeszített munkájának köszönhetően” találtak megfelelő befektetőre. Kicsit vicces, hogy az állami alapítvány értékteremtő tevékenységét saját sikereként állítja be, de ezt most engedjük el. A baloldaltól már az is nagy segítség, ha nem akadályozzák a fejlesztést.

„Az egykori szálló a Mathias Corvinus Collegium oktató, tehetséggondozó központja lehet. A több évtizeden át kihasználatlanul álló helységekben a tehetséges diákok, fiatalok csiszolhatják majd tovább tudásukat, a szálló termei pedig rendezvényhelyszínként is funkcionálhatnak a nagyközönség és a miskolci polgárok előtt"
– mondta a polgármester. Az Avas Szálló bentlakásos kollégiumként és szállodaként is üzemelne majd a jövőben, az MCC pedig vállalná, hogy megőrzik az épület műemléki jellegét.

Az Avas Szálló még 1894-ben Korona Szállóként nyitotta meg kapuit, majd 1953-tól kezdve üzemelt a ma is ismert nevén 1987-ig. Az épület tulajdonosai ezután folyamatosan váltották egymást az elmúlt harminc évben, végül 2015-ben szerezte vissza állami tulajdonba a város akkori fideszes vezetése.
(Milyen érdekes: itt a Fidesz volt az, akik az állami vagyont visszaszerezték!)

📌 Emlékezzünk: néhány hete egy hasonló fejlesztés miatt az MSZP Révfülöpre utazott kamuvideót forgatni. Lyukra futottak, hiszen a videójukban teljesen más ingatlanokat mutattak be, mint amiről szó volt valójában. Itt a cikk róla:
https://szamokadatok.hu/Post/2227/Ismet_lebukott_a_kamuvideos_MSZP_es_a_teljes_baloldali_hazugsagokra_epulo_megelhetesi_politika

Ugyanez az alapítvány, ugyanez az Orbán Balázs most Miskolcon fog (ha megszavazzák) helyreállítani egy műemlék épületet, fiataloknak fognak majd oktatást szervezni, tehetséget gondozni, támogatni a helyi fiatalságot, és nincs kamuvideó? Mi a különbség? Segítünk: Miskolc polgármestere haver, ha ő "adja el a NER-nek" az épületet, akkor az jó, ha ugyanez Révfülöpön történik, az rossz.

📌 Mivel foglalkozik a Mathias Corvinus Collegium (MCC)?
Íme a részletek: A Kárpát-medence legnagyobb képzési programját indítják el
https://szamokadatok.hu/Post/2353/A_Karpat-medence_legnagyobb_kepzesi_programjat_inditjak_el

Azért a "független" Telex nem volt rest a szokásos, visszaböfögött mantrát lenyomni a miskolci fejlesztéssel kapcsolatosan is: "Az intézmény pedig ezen kívül is ezer szálon kötődik a NER-hez, az alapítvány kuratóriumi elnöke például Orbán Balázs miniszterhelyettes, az MCC alapítója és kurátora pedig az a Tombor András, aki leginkább Habony Árpád hitelezőjeként ismert."

Összegezve: Reméljük az önkormányzat megszavazza az épület hasznosítását, nem fogják gáncsolni a fejlesztést, az MSZP nem megy kamuvideót forgatni, a balliberális álhírgyártó propagandagépezet pedig hagyja dolgozni a szakembereket, hiszen az oktatás, a tehetséggondozás, a műemlék épület helyreállítása mindannyiunk érdeke!

Forrás: https://www.facebook.com/veres.pal.miskolc/videos/709040073376710
https://szamokadatok.hu/Post/2353/A_Karpat-medence_legnagyobb_kepzesi_programjat_inditjak_el
https://szamokadatok.hu/Post/2227/Ismet_lebukott_a_kamuvideos_MSZP_es_a_teljes_baloldali_hazugsagokra_epulo_megelhetesi_politika

Címkék: Hírek 

Kapcsolódó