"Oktatási reform" Gyurcsány módra

10 éve takarítjuk a baloldal által hátrahagyott romokat!

"Oktatási reform" Gyurcsány módra

Egy bezárt iskola gyászos története, 17 évig tartó romos, koszos, szemetes állapot, telekmutyi, ingatlanvagyon elherdálása, majd az állapot rendezése, a közvagyon visszaszerzése, és egy csodálatos park nyitása a Fidesz által.

Az egykori Görgey Artúr Általános Iskola története kiválóan mutatja be azt a gyalázatos, tolvaj kormányzást, a közérdek helyett a magánérdekek előtérbe helyezését, amit a ma is aktívan politizáló baloldali figurák, élükön Gyurcsány Ferenccel hátrahagytak maguk után.

Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere osztotta meg Facebook oldalán a frissen átadott park képeit a következő szöveggel:

"Folyamatosan szépítjük és tesszük zöldebbé Csepelt. Ma jelképesen, rendezvény tartása nélkül, Tukacs Líviával, az önkormányzat fenntartható fejlődéssel foglalkozó szakértőjével átadtuk a csepelieknek a Csikó sétányon, a volt Görgey iskola helyén megépült parkot. A régi iskolát a szocialisták 2010 előtt bezárták, majd eladták, hogy lakópark épüljön oda. Polgármesterként ígéretet tettem rá, és vissza is szereztük az ingatlant, majd elbontottuk a megmaradt romhalmazt. Közösségi tervezéssel, az Önök javaslatai alapján összesen 16 ezer négyzetméteren varázsoltuk újjá.
Ennek jegyében mintegy 500 méteres térkő burkolatú gyalogos sétányt építettünk az üzletsor és a park között, míg a parkon belül ez 1700 négyzetméteren valósult meg. A sportolni vágyóknak egy 360 méter hosszú gumiburkolatú futókör, tollaslabda és lábtengó pálya, egy teqball, pingpong asztal és egy sakkasztal épült. Ezeken kívül egy látványos szökőkút, valamint modern padok és ivókutak állnak a parkba látogatók rendelkezésére. A szökőkút vízellátása úgy lett megvalósítva, hogy a gyermekek a nyári kánikulában biztonsággal játszhatnak ott 🙂
A zöldítés jegyében ültettünk 40 darab fát és közel 13000 négyzetméteren gyepesítés is történt a területen, amelyet korszerű öntözőrendszerrel láttunk el. Emellett új parkolóhelyeket alakítottunk ki, miközben a meglévőket felújítottuk. Végül rendbe tettük a park és a Cirmos sétány 4/A között húzódó útszakaszt, valamint az ottani Spar-ral szembeni járdaszakaszt is.
Köszönöm a környéken lakó családok és vállalkozások türelmét, megértését és együttműködését.
Vigyázzunk a parkra, vigyázzunk egymásra! Csepel új parkját Önöknek és az unokáinknak építettük.
Hajrá Csepel!"

De nézzük a terület és az iskola körüli eseményeket kronológiai sorrendben.
📌 1. A baloldal hazugságokkal és gátlástalan gyűlöletkampánnyal megnyerte a választást 2002-ben
📌 2. 2003-ban a Görgey Artúr Általános Iskolát már be is zárták (oktatási reform szoci módra). Nem felújították, nem kerestek neki más felhasználási módot, hanem simán csak bezárták, a tanárokat kirúgták, a diákokat más iskolákba kényszerítették. Az indok az volt, hogy nincs elég tanuló, és ezért kell bezárni. Később kiderült mi a valódi ok: a telket átjátszották egy haveri cégnek, mely cég lakóparkot akart építeni a területen.
📌 3. Az iskolát és területét végül 2007-ben az akkori önkormányzat egy telekcserés mutyi során az Ibiza Kft-nek adta át, azzal a kilátással, hogy ott majd lakóházakat építhet a cég, csakhogy a területen kizárólag intézményt, iskolát vagy óvodát lehet létesíteni, tehát kialakult egyfajta patthelyzet: a telek már nem közvagyon, hanem magántulajdon, de lakásokat építeni nem lehet rá. Ez magyarázza azt, hogy miért állt évekig érintetlenül a terület, a rajta lévő egykori iskola épülete pedig miért lett hajléktalanok és drogosok tanyája. Még saját haverjaikat is átverték.
📌 4. 2010-ben a baloldal csúfos vereséget szenved a választáson. itt megfordul a történet, és a leépülés korszakát a fejlesztés, a helyreállítás időszaka váltja fel. 2013-ig visszafizettük az IMF hitelt, és innentől kezdve elkezdődött az azóta is tartó folyamatos fejlődés.
📌 5. 2013-ban arról szóltak a hírek, hogy 1 milliárd forintos kárt jelentett be az Ibiza Kft, és folyamatban van az önkormányzat elleni bírósági per. A cég szerint 2007-ben félrevezették őket, és visszakövetelik a pénzt. Németh Szilárd, a kerület fideszes polgármestere (2013) 1 forint vételi ajánlatot tett az ingatlanra, de a tulajdonos ezt természetesen nem fogadta el.
📌 6. Hosszas huzavona után az önkormányzat végül 2018-ban tudta visszaszerezni a területet.
📌 7. 2019-ben a romos, életveszélyes épületet elbontották. Lakossági fórumot tartottak, postai úton is megkeresték a kerület lakosait, és egyeztetve, közös döntést hoztak a terület jövőbeli hasznosításával kapcsolatosan: A Csikó sétányon park épül.
📌 8. 2020 (jelenleg) átadásra került Csepel legújabb parkja.
Köszönjük, Borbély Lénárd! Ilyen egy jó gazda, egy jó manager, ha úgy tetszik. A problémákról nem beszél, hanem megoldja azokat mindannyiunk örömére! Erre 2022-ben is, és 2024-ben is emlékezni fogunk! 🇭🇺❤️

Forrás:
További képek: https://www.facebook.com/borbely.lenard.csepel/posts/4028031427210418
https://www.facebook.com/borbely.lenard.csepel/posts/3804770062869890
https://szellemvarosok.blog.hu/2019/02/22/elhagyatva_gorgey_artur_altalanos_iskola_csiko_suli
https://www.csepel.hu/hireink/kozerdeku/item/12388-kerdoives-felmeres-a-lakossag-koreben-hogy-mi-epuljon-az-egykori-gorgey-artur-altalanos-iskola-helyen
https://www.csepel.hu/hireink/kozerdeku/item/12419-mi-legyen-a-gorgey-iskola-helyen-javaslatok-a-lakoktol
https://index.hu/belfold/2013/03/11/aki_ide_bemegy_az_eletet_kockaztatja/

Címkék: Baloldali rombolás  Gyurcsány  Oktatás 

Kapcsolódó