A nemzeti konzultációk

A polgári kormányzás 10 éve – 23. rész

A nemzeti konzultációk

A Demokratikus Normák fejezet utolsó gondolatát a mostanság aktuális Nemzeti Konzultációknak szentelte a Nézőpont Intézet:
„A választópolgárok szélesebb körű bevonása történt meg a Nemzeti Konzultációk hagyományának megteremtésével, mellyel egyes politikai döntések legitimációját erősítették meg. 2020-ban már a nyolcadik konzultációt hirdette meg a kormány.”

Kiegészítve:
A nemzeti konzultáció a világ egyik legdemokratikusabb eszköze a választópolgárok akaratának érvényesítésére. Van, aki él ezzel a demokratikus jogával, és van aki nem (1) (2).
A legalja azonban begyűjti, ellopja, kertbe önti vagy éppen gyerekes vágyait kiélve várat épít a konzultációs ívekből a Karmelita Kolostor előtt (3-7). Ők természetesen a balliberális politikusaink, mert nekünk csak ők jutottak.

2010-ben tartották az első nemzeti konzultációt (2), amely azonban kilógott a többi közül, ugyanis ott a nyugdíjasokat célozták meg a teljes társadalom helyett. A 2011-ben lebonyolított Alaptörvényről majd pedig Szociális kérdésekről szóló konzultációkat 2012-ben a Gazdasági konzultáció követte. A 2015-ös esztendő az illegális migráció csúcspontját jelentette, így ekkor a bevándorlás és a terrorizmus kérdésköre került terítékre.

Ezt a 2017-es, címében az „Állítsuk meg Brüsszelt!” felhívást rejtő kérdéssor követte, amely a harmadik legsikeresebb konzultációvá avanzsálta magát 1 680 000 kitöltéssel.
Az aranyérmet a Soros-tervről szóló, szintén 2017-es konzultáció érdemelte ki, amelyet 2 332 000-en töltötték ki.

A 2018-as családok védelméről szóló konzultációt már az idei koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló konzultációs kérdéssor követte. Ez utóbbit 1 793 000-en töltötték ki (8), amely ezüstérmet jelent ez idáig a nemzeti konzultációk képzeletbeli versenyében, pedig az ellenzék mindent megtett a siker megakadályozásában. A kérdésekre adott válaszok a Kormány koronavírus második hullámának kezelésének kereteit határozzák meg.

Nem új keletű a nemzeti konzultációk elbagatellizálása a balliberálisok részéről. Erre kitűnő példa a legtöbb kitöltést elérő Soros-terv konzultáció esete, ahol egyenesen a Soros-terv létezését vonták kétségbe. Nevetséges a Wikipedia ide vonatkozó bejegyzése (9), amely egy enciklopédiától vállalhatatlan. Pedig még a rövid változat is (10) bárki számára könnyen megtalálható a Google segítségével és angol nyelvtudás birtokában megérthető, de kitűnő magyar fordítások is olvashatók pl. Drábik János oldalán (11).

Részletek:
1. https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2020/06/08/a-nemzeti-konzultacioval-demokratikus-megerositest-kap-a-kormany
2. https://szamokadatok.hu/Post/1362/Nemzeti_Konzultacio_-_a_vilag_egyik_legdemokratikusabb_eszkoze_a_valasztopolgarok_akaratanak_ervenyesitesere
3. https://szamokadatok.hu/Post/1924/A_baloldali_megelhetesi_partoknak_es_politikusoknak_mindosszesen_260_ezer_ivet_sikerult_osszelopkodniuk
4. https://szamokadatok.hu/Post/1892/A_Momentum_igazi_luzer
5. https://szamokadatok.hu/Post/1797/Kesz_atveres_show_-_ezek_lesznek_a_Hadhazy-Szel_paros_kovetkezo_lepesei
6. https://szamokadatok.hu/Post/1423/Momentumos_demokracia_csucsra_jaratva_osszelopkodjak_a_boritekokat_majd_kukaba_dobjak_a_konzultacios_iveket
7. https://szamokadatok.hu/Post/1327/Adatvedelmi_torvenyt_serthet_a_nemzeti_konzultacios_ivek_begyujtese
8. https://mandiner.hu/cikk/20200905_lezarult_a_nemzeti_konzultacio
9. https://hu.wikipedia.org/wiki/Soros-terv
10. https://www.project-syndicate.org/commentary/rebuilding-refugee-asylum-system-by-george-soros-2015-09
11. https://drabikjanosblog.wordpress.com/2017/10/07/soros-gyorgy-az-eredeti-soros-terv-teljes-magyar-forditasa/

Forrás:
https://nezopont.hu/wp-content/uploads/2020/05/A-polgári-kormányzás-tíz-éve-1.pdf

Előző rész:
https://szamokadatok.hu/Post/1929/Kozszolgaltatasok_kozigazgatas

Címkék: Nemzet  Vélemény 

Kapcsolódó