Divatos téma a klímavédelem, szeretnek is róla beszélni sokat a baloldali politikusok. Nézzük, hogy kik beszélnek, és kik cselekednek!

Divatos téma a klímavédelem, szeretnek is róla beszélni sokat a baloldali politikusok. Nézzük, hogy kik beszélnek, és kik cselekednek!

Karácsony Gergely minden Budapesten született gyerek után ígért egy elültetett fát. Valahogy nem látjuk, hogy hol van az a mára nagyjából 10-12 ezer fa, amivel tartozik a főpolgármester a budapestieknek október óta. De ígért panelprogramot is, amely nyilván ugyancsak fontos lenne klímavédelem szempontjából, hiszen ha kevesebbet kell fűteni, kevésbé terheljük a környezetünket is a hő előállításával, az ahhoz szükséges energiahordozók kitermelésével, szállításával és megvásárlásával. A választási ígéretek helyett lett egy klímahiszti tüntetés, melyet külföldi diákokkal szervezett közösen, lettek mesterséges dugók, lett egy koszos, elhanyagolt város, több utcában kivágták a fákat, és több olyan projektet is leállított Karácsony Gergely, mely projektek megvalósításával tisztulhatna és zöldülhetne a környezet, hiszen ha pl. megépült volna a korszerű centrumkórház, akkor több korszerűtlen épületből is átköltözhetett volna oda az ellátás, a korszerűtlen épületeket akár el is lehetett volna bontani, helyükre parkokat létrehozni. Aki látta milyennek tervezték a centrumkórházat, az érti, miről beszélünk, a többieknek elhelyezünk egy linket a forrásnál.

Ezzel szemben vannak akik cselekednek:

- 2010 óta 450 millió elültetett fa
- 2019-ben 6000 hektárral bővültek az erdők
- További 24 ezer hektárral bővülnek az erdők idén és a következő években
- Településfásítási program
- Vasútfejlesztés, energetikai korszerűsítések
- Öntözésfejlesztés

Több mint 17 ezer hektárnyi új erdő telepítésére kértek engedélyt a gazdák

A már folyamatban lévő kérelmekkel együtt, 24 ezer hektárral nőhet Magyarországon a fával borított területek mérete.
A tavaly ősszel meghirdetett országfásítási programban több mint 17 ezer hektárnyi új erdő telepítésére adtak be kérelmet a gazdák – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szentpéteri Sándor szerint, a már folyamatban lévő kérelmekkel együtt, 24 ezer hektárral nőhet Magyarországon a fával borított területek mérete, ami azért fontos, mert így mérsékelni lehet az éghajlatváltozás negatív hatásait.

Hozzátette, ezzel párhuzamosan elindították a településfásítási programot is, amire a 10 ezer lakosúnál kisebb városok, falvak pályázhattak.

A programban 12 ezer nagy méretű, zömében őshonos fára lehetett pályázni, és néhány óra alatt mindet szét tudták osztani még a nyáron – mondta.

A fák szállítását, ültetését az Országos Erdészeti Egyesület végzi majd két ütemben ősszel és tavasszal – fűzte hozzá Szentpéteri Sándor.

Korábbi összefoglalónk:
Nos nézzük mi a valóság:

A dokumentum neve "Tájékoztató a Magyar Kormány
energia- és klímapolitikai irányairól,céljairól, tevékenységéről", mely mindenki számára elérhető, tartalma tényekkel van alátámasztva.
Link: https://bit.ly/371ZQjX

Ez pedig a "Nemzeti Energia- és Klímaterv"
Link: https://bit.ly/2Xz1vKr

Az ÜHG kibocsátásokat 1990-hez képest 95%-kal tervezzük csökkenteni 2050-ig, mindennek a becsült költsége 2050-ig összesen kb. 50 ezer milliárd Ft lesz. (nem érti a kormány a súlyát, ugye?)

Néhány eredmény:

• Nemzeti fásítási program: 10 év alatt 450 millió elültetett fa
• 1990 óta 32%-kal csökkent az ország károsanyag-kibocsátása
• Vasútfejlesztés: 2018 és 2023 között 660 kilométeren történik felújítás, 440 kilométer hosszú vonalat villamosítanak,
és 200 kilométeren épül új nyomvonal vagy második (harmadik) vágány. A fejlesztések összege 1000 milliárd forint.
• Vasúti közlekedés fejlesztése: 115 új mozdony, 70 új IC kocsi, 40 darab emeletes "KISS" vonat, meglévő járműállomány felújítása.
• Paks II projekt: szénégetés helyett tiszta energia.
• Tömegközlekedés infrastruktúrájának fejlesztése: Állomások, megállóhelyek és pályaudvarok fejlesztése, intermodális központok építése.
• Kerékpárút-hálózat fejlesztése: 1500 kilométer új kerékpárút épült 10 év alatt.
• Közintézmények energetikai korszerűsítése, hőszigetelése, stb: iskolák, óvodák, kórházak, rendelők, hivatalok újulnak meg több ezres nagyságrendben.
• Háztartások megújulóenergia-beruházásainak ösztönzése
• Vissza nem térítendő támogatások: Otthon Melege Program
• Visszatérítendő támogatások: kedvezményes hitelprogram
• Működési támogatások: hőszivattyús tarifa, kedvezményes napelemes elszámolása: 12.000 db lakossági
hőszivattyú és ca. 40.000 db, összesen 330 MW háztartási méretű napelemes rendszer 2018-ban
Helyi, megújuló energiaforrásokra építő települési energetikai beruházások támogatása:
• Fenntartható fejlődés, innovatív vállalati megoldások támogatása ("Ádernek 10 milliárd"...)
• Operatív Programok beruházási támogatásai: 54 konstrukció
• Távfűtött lakások szabályozhatóvá tétele és költségosztókkal történő felszerelése: 2 Mrd Ft támogatási
keret, akár 12.500 lakás fűtési rendszerének szabályozhatóvá vétele, okosítása
A PV-kapacitások jelentős bővítése, a METÁR tendereztetés rendszerének meghonosítása:
• Egyharmaddal csökkenő támogatási szükséglet, két és félszeres túljelentkezés a Pilot-tenderen
Közlekedés zöldítése:
• Zöld rendszám és kapcsolódó kedvezmények: több mint 16.000 db zöld rendszámos autó
• Elektromos autó és töltőtelepítési támogatások: eddig 4,5 Mrd Ft-tal 2082 db autó és 425 M Ft-tal 171 db
töltő támogatása
• Zöld Busz Program: 1,6 Mrd Ft mintaprojektet követően 36 Mrd Ft támogatás
• Energiahatékonysági TAO kedvezmény: 2018-ban 323 db projekt, 7,3 Mrd Ft beruházás után igényelt TAOkedvezmény

Forrás:
https://bit.ly/371ZQjX
https://bit.ly/2Xz1vKr
https://szamokadatok.hu/Post/210/5328_hektar_termofold_ti_mit_ultetnetek_ra
https://szamokadatok.hu/Post/34/Szamok_-_klimahiszti_temakorben
https://szamokadatok.hu/Post/252/Tomegkozlekedes_fejlesztese_regen_es_most
https://szamokadatok.hu/Post/208/Otthon_Melege_Program_Klimahiszti_helyett
https://szamokadatok.hu/Post/86/Szamok_-_Kerekparut_epites_Magyarorszagon
https://szamokadatok.hu/Post/77/Szamok_-_Faultetes
https://szamokadatok.hu/Post/725/Versenyt_sivalkodtak_a_baloldali_partok_a_Budapest-Belgrad_vasutvonal_kapcsan
https://magyarepitok.hu/mi-epul/2019/07/legalabb-1000-milliardnyi-vasutfejlesztes-varhato-ebben-az-unios-ciklusban
https://szamokadatok.hu/Post/225/MAV_Magyar_Allamvasutak_Zrt_
https://szamokadatok.hu/Post/1151/A_balliberalisok_azt_hazudjak_hogy_Ader_kap_5_milliardot
https://szamokadatok.hu/Post/278/Folytatodik_a_korszerusites_
https://pestisracok.hu/az-1-szazalekosra-torpult-lmp-bejelentette-hogy-letrehoz-egy-onallo-miniszteriumot/

Forrás: https://www.baon.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/tobb-mint-17-ezer-hektarnyi-uj-erdo-telepitesere-kertek-engedelyt-a-gazdak-2986964/

Címkék: Környezetvédelem 

Kapcsolódó