2022-ig összesen 3200 új buszt állít forgalomba a tavaly október óta országos szolgáltatást nyújtó Volánbusz

6 új csuklós buszt adtak át Zalaegerszegen

2022-ig összesen 3200 új buszt állít forgalomba a tavaly október óta országos szolgáltatást nyújtó Volánbusz

Klímahiszti helyett új, Euro 6-os buszok.

Egyszerre hat új, korszerű autóbuszt állítanak üzembe Zalaegerszegen – közölte a város polgármestere.

Balaicz Zoltán (Fidesz–KDNP) kifejtette: az eddig 15 év feletti átlagéletkorú helyi járatú buszpark 35 járműből áll, a most forgalomba álló hat új autóbusszal 12 év alá csökken az átlagéletkor.

A helyi közösségi közlekedési szolgáltatást biztosító Volánbusz mintegy 800 millió forintot költött az új járművekre. Zalaegerszeggel hosszú távú, 2023 végéig szóló szerződése van a társaságnak, ennek részeként zajlik a buszpark fiatalítása is – tette hozzá a polgármester. Balaicz Zoltán elmondta még: a hat új, klimatizált csuklós busz alacsony padlós, így a mozgáskorlátozottak és a babakocsival közlekedők is igénybe tudják venni, a tervek szerint a későbbiekben ingyenes internetelérést is biztosítanak majd az utasoknak.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) az épülő járműipari tesztpálya miniszteri biztosaként jegyezte meg, hogy miként a tesztpálya az innováció legfontosabb terepe, az újonnan beszerzett autóbuszok is rendelkeznek korszerű berendezésekkel, például a megállóban képesek a padlószintet még lejjebb engedni.

Ungvári Csaba, a Volánbusz Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a járművek beszerzése nemcsak az utaskomfortot javítja, de a dolgozóik, a sofőrök munkakörülményei is előnyükre változnak. A Volánbusz helyszínen kiosztott tájékoztatója szerint nemcsak Zalaegerszegen állnak üzembe az új Mercedes-Benz Conecto G buszok, országszerte ugyanis kilencven ilyen járművet helyeznek forgalomba az év végéig. Ezzel együtt 866-ra emelkedik a 2018 ősze és az idei év vége között üzembe helyezett új vagy újszerű buszok száma a helyi és helyközi közlekedésben.

A baloldal szeret tömegközlekedésről beszélni, és olyan látszatot kelteni, mintha ők támogatnák a tömegközlekedést a személyautózással szemben. A valóság sajnos az, hogy a baloldali kormány idején a járműállomány elöregedett, a Volán társaságokat pedig a csőd szélére sodorták, több ezer embert bocsátottak el és tettek utcára, járatokat szüntettek meg, és mindent elkövettek annak érdekében, hogy hazánkat padlóra kényszerítsék.

A 2010-es szemléletváltást követően beindultak a fejlesztések, nem csak a járművek cserélődnek le, de a kapcsolódó infrastruktúra is. Állomások, megállók, intermodális központok épülnek és újulnak meg.

2019.10.01-én a hat regionális közlekedési központ beolvadásával, közel 19 ezer fővel Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társasága jött létre - a Volánbusz, mely immár országos szolgáltatást nyújt.

A Volánbusz eddigi buszbeszerzési üteme megtöbbszöröződik a következő 2 évben, 3200 darab új jármű érkezik az eddigi nagyjából 700 forgalomba állított új busz mellé a Volán 6500 darabos flottájába. Ezzel a járművek 60% lecserélődik, és 38%-kal csökken a Volánbusz által üzemeltetett buszok szén-dioxid-kibocsátásának mértéke az elkövetkező négy évben.

Részletek:
https://www.volanbusz.hu/hu/volanbusz/sajtokozlemenyek/hir/34790

Forrás: https://magyarnemzet.hu/gazdasag/uj-autobuszokat-allitanak-forgalomba-zalaegerszegen-8579025/
További képek, adatok: https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/hat-uj-csuklos-buszt-adtak-at-zalaegerszegen-4456361/
3200 busz 2022-ig: https://szamokadatok.hu/Post/255/A_Volanbusz_megujul

Címkék: Fejlődés  Környezetvédelem 

Kapcsolódó