Ismét orbitális nagy hazugságot tett közzé az index

Szerintük a magyarok 35 százaléka veszítette el a munkáját a járvány miatt

Ismét orbitális nagy hazugságot tett közzé az index

Az index azt hazudja, hogy "Egy EU-s kutatás szerint a magyarok 35 százaléka vesztette el a munkáját részben vagy egészben a járvány miatt"
Az index ezzel teljesen elrugaszkodott a valóságtól, hiszen Magyarországon a járvány kitörése előtt 4 500 000 ember dolgozott, a 35% azt jelenti, hogy szerintük 1 575 000 ember veszítette el az állását Magyarországon, a cikkükben azt is írják, hogy az emberek 43% százalékának csökkent a bére, ez pedig 2 025 000 érintettet jelent. Ezzel szemben Szabó Tímea félmillió elveszített munkahelyet hazudott, a valóság pedig az, hogy a járvány csúcspontján 130 ezer ember lett munkanélküli, ez a szám május végére 100 ezer főre mérséklődött, a júniusi adatokat még nem ismerjük.

A "Számok" csapata indított egy gyors közvélemény-kutatást, hogy ezúttal a hivatalos adatok mellett az olvasóink is cáfolhassák Magyarország legnagyobb balliberális álhírgyártó propaganda-lapját.

4 óra alatt több mint ezren válaszoltak a kérdésünkre, a válaszadók 94 százaléka (939 fő) a "Nem csökkent a bérem és nem veszítettem el az állásomat" lehetőséget választotta, 4 százalék (42 fő) jelezte, hogy "Csökkent a bérem de nem veszítettem el az állásomat" és az olvasóink 2 százaléka (22 fő) nyilatkozott úgy, hogy "Elveszítettem az állásomat"

Az olvasóink lényegében megerősítették a hivatalos adatokat, miszerint a járvány mélypontján, áprilisban 130 ezerre nőtt koronavírus miatt munkahelyét elveszítő emberek száma. A járvány kitörése előtt 4 500 000 embernek volt munkája, ennek a 130 ezer 2,88 százaléka. A mi mérésünk természetesen nem tekinthető hitelesnek, hiszen önkéntes alapon bárki bármit bejelölhetett, viszont mindenképp hangsúlyos, hogy az arányok stimmelnek.

‼️ És íme a friss hivatalos adatok:

Eredményes volt a Gazdaságvédelmi Akcióterv első két fázisa, sikerült a koronavírus-járvány által veszélybe sodort munkahelyeket megmenteni és a megszűnők helyére újakat teremteni, de még nem dőlhetünk hátra – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az akcióterv végrehajtásának előrehaladását ismertetve.
Részben a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek köszönhetően a foglalkoztatási adatok az elmúlt héten továbbra is kedvezően alakultak. Negyedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma és bővül a foglalkoztatás. Míg a Központi Statisztikai Hivatal statisztikái szerint a foglalkoztatottak száma a válság mélypontján, áprilisban 130 ezer fővel maradt alatta a februári értéknek, a június végi adatok alapján már csak 30 ezerrel. Sőt a júniusi foglalkoztatási szint 12 ezerrel meg is haladja a januári szintet. Foglalkoztatási helyzetünk akkor érthető meg igazán, ha távlatosan gondolkodunk: 2020 júniusában 4 millió 470 ezren dolgoztak, 742 ezerrel többen, mint 10 éve, 2010-ben.

A munkahelyvédelmi bértámogatás eddig közel 14 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: eddig közel 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a vállalkozások. Ezt egészíti ki a kutatás-fejlesztési munkakörben dolgozók után igényelt, az egész világon egyedülálló támogatási forma, amelyet közel ezer vállalkozás igényelt több mint 18 ezer fő után, nagyjából 14 milliárd forint értékben. A régiek megtartása mellett az új munkahelyek létrehozását közvetlenül a 24 ezer vállalkozás által igényelt munkahelyteremtő bértámogatás szolgálja. A konstrukció eddig több mint 33 ezer munkahely létrejöttéhez járult hozzá, közel 39 milliárd forint költségvetési támogatással.

A közvetlen támogatás mellett az intézkedések jelentős része inkább közvetett módon, a beruházások támogatásán keresztül járul hozzá a munkahelyteremtéshez. A különféle beruházás-támogatási programokkal a kormány eddig több mint 500 milliárd forinttal támogatta a hazai vállalkozásokat. Ezáltal közel 900 milliárd forint értékű új fejlesztés tud megvalósulni a közeljövőben. A beruházások hozzájárulnak a termelékenység növekedéséhez, a magasabb hozzáadott érték előállításához, valamint a környezetbarát megoldások és a zöldgazdaság erősödéséhez Magyarországon. Ezen túlmenően az államilag támogatott kedvezményes hitelkonstrukciókra mostanáig 486 milliárd forintnyi hiteligénylés érkezett és ebből a kereskedelmi bankok által már leszerződött hitelügyeletek mértéke 209 milliárd forint – tájékoztatott György László.

Az államtitkár kiemelte, fontos, hogy a meglévő intézkedések ellenére ne dőljünk hátra. Ezért a kormány jelenleg is olyan intézkedéseken dolgozik, amelyek kifejezetten a bajbajutott cégek számára jelenthetnek megoldást, de csakis abban az esetben, ha az érintett vállalkozások is kiveszik részüket a válságkezelésből.

(ITM Kommunikáció)

A hivatalos számok itt vannak (májusig): https://szamokadatok.hu/Post/1445/Egyetlen_honap_alatt_30_ezer_ember_helyezkedett_el_es_tert_vissza_a_munka_vilagaban
Friss adatok: https://www.kormany.hu/hu/innovacios-es-technologiai-miniszterium/gazdasagstrategiaert-es-szabalyozasert-felelos-allamtitkar/hirek/ovatos-fordulat-a-munkaeropiacon-juniusban-12-ezerrel-dolgoztak-tobben-mint-januarban
A mi kis közvélemény-kutatásunk pedig itt: https://www.facebook.com/szamokadatok/posts/184225536387921

Címkék: Vélemény 

Kapcsolódó