Hatalmas összeggel szállnak be Soros György alapítványai a “rasszizmus elleni háborúba”

(a valóságban a rasszizmus támogatásába)

Hatalmas összeggel szállnak be Soros György alapítványai a “rasszizmus elleni háborúba”

"Soros György Orbán kitalációja. Ő nem pénzel senkit sem. Unalmas már a Sorosozás"
5 éve hallgatjuk a baloldaltól, hogy elbagatelizálják és kinevetik azokat a híreket, amikor épp beszámolunk, hogy a világon hány országot tett tönkre eddig, hány kormányt váltott le és mennyi társadalmi, nemzeti, bőrszín alapú és vallási feszültséget generált mesterségesen ez a bűnöző.

"A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok hétfői bejelentése szerint 220 millió dollárt fektetnek a következő 5 évben a rasszok közötti egyenlőség támogatásába – számolt be a CNBC." – adta hírül a balliberálisok kedvenc portálja, a Portfolio.hu

220 millió dollár jelen árfolyamon úgy 70 MILLIÁRD forint. 70 milliárd az 1400 darab 50 millió forintos családi ház ára. Ha valóban segíteni akarna Soros, akkor megoldaná 1400 szegény család lakhatását ebből a pénzből. Az ő célja azonban más: az ő célja a neki és a globális pénzpiac számára „alkalmatlan rezsimek” felszámolása, a nemzeti érdekek mentén politizáló kormányok lesöprése, és helyükre olyan bábuk ültetése, akik a nemzetük ellen, a nemzetközi pénzpiaci szereplőknek kedvező döntéseket hoznak, hiteleket vesznek fel, eladják az állami vagyont, kiszolgáltatottá teszik az országokat és a lakosságot. Miért van erre szükség? Csak a szegény és eladósodott embereknek lehet diktálni, és megvásárolni őket szép ígéretekkel, „egy zsák krumpliért”

Lángolt és a mai napig lángol Tunézia, Algéria, Jordánia, Egyiptom, Jemen, Líbia, Szíria és egész közel hozzánk Ukrajna is. Utóbbi már 5 éve, a polgárháború keleten a mai napig tart, legalább 14.000 ukrán állampolgár halt meg, a gazdaság romokban, a fizetések és a nyugdíjak reálértéke negyedére csökkent, az ország elveszítette területei jelentős részét és legalább 5 millió ember hagyta el az országot 5 év alatt munkát és jobb életet keresve. Az embereket üldözik vallási, nyelvi, nemzetiségi és politikai alapon. Templomokat foglalnak el, vegzálják a magyarokat és az oroszokat, a másképp gondolkodó politikusokat pedig megölik, elüldözik, kukába dobják, stb. A tőzsdespekuláns uralma alá hajtotta az ukrán kormányt, saját embereit ültette politikai és gazdasági kulcspozíciókba. A jelenlegi ukrán vezetést már a hatalomba is Soros György és hálózata segítette. Soros itt nem állt meg, az ukrán kormányt a hozzá közvetlenül is köthető emberekkel pakoltatta tele. De nemcsak a politikát hódította meg, hanem az üzleti szféra kulcspozícióit is igyekezett megszerezni. Ennek érdekében beültette a saját embereit az egyik legnagyobb állami vállalat, a Naftogaz vezetőségébe, tulajdonrészt szerzett az IT-szektorban, és tervezi a mezőgazdaságban is. Mivel a magyar kormány volt, amely lebuktatta Soros hálózatát és annak Európát romba dönteni szándékozó bevándorláspolitikáját, így nincs azon mit csodálkozunk, hogy az utóbbi időben megszaporodott Ukrajna Magyarország és a kárpátaljai magyar kisebbség elleni agresszív támadásainak a száma.

Ennyit a „sorosozásról”

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200713/hatalmas-osszeggel-szallnak-be-soros-gyorgy-alapitvanyai-a-rasszizmus-elleni-haboruba-441072
https://www.origo.hu/nagyvilag/20181018-ukrajna-soros-gyorgy-emberi-magyarorszag-ellenes.html

Címkék: Politika 

Kapcsolódó