Tipikus balliberális magatartás: „elkurtuk”, de mindenki marad a helyén

A választók véleménye nem számít, arra úgyis csak négyévente egyszer kíváncsiak

Tipikus balliberális magatartás: „elkurtuk”, de mindenki marad a helyén

Az MSZP elnöke döntött az álmentős videóról, ezért senkit nem von felelősségre a párt, mindenki megússza a csalást.

A Hír TV információi szerint Tóth Bertalan pártelnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Nyakó István hagyta jóvá az MSZP álmentős videóját. Vagyis az országos botrányt okozó felvételt látták a párt vezetői, mielőtt megjelent, így nekik kellene vállalni a felelősséget is. Ezt azonban nem akarják megtenni, pedig Tóth Bertalan elismerte, hogy látta a felvételt. Az, hogy Tóth Bertalan is felelős a hamisításért és a hazug videóért, megmagyarázza, hogy miért nem kell lemondania Korózs Lajosnak sem - már nem Korózs széke a tét, hanem Tóth Bertalané.
Megpróbálják áthárítani a felelősséget

Az ATV hétfő esti adásában Szakács László elnökhelyettes azt mondta, hogy a párt kommunikációs stábja engedélyezte a felvétel elkészítését és közzétételét. Azt ugyanakkor nem részletezte, hogy pontosan kik a tagjai a csapatnak. Szavaiból kiderült, hogy a pártban belső vizsgálat indul a Korózs-féle videó miatt, azt viszont szintén nem árulta el, hogy ki ellen folyik az eljárás.

Szerda reggel az MSZP-közeli 168 Óra számolt be róla, hogy Szalay Tamás Lajos, a párt sajtósa, a Népszabadság egykori újságírója készítette a felvételt. Ezzel a félresikerült cikkel a lap azt akarta sugallni, hogy nem politikusok a felelősök, csak egy alkalmazott. A hír azonban nem Szalay személye miatt, hanem legfőbbképpen munkaadója miatt érdekes: az újságíró ugyanis Ujhelyi István uniós képviselő asszisztense. Ebből nyilvánvaló, hogy Ujhelyinek is tudnia kellett a videóról.

A Hír TV ezután kiderítette, nemcsak Ujhelyi, hanem a teljes pártvezetés tudott a felvételről. A Hír TV szerint

Tóth Bertalan pártelnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Nyakó István hagyta jóvá az álmentős videót.

Ez pedig egyértelműen igazolja, hogy a pártelitet terheli a felelősség a hírhamisításért, de minden jel arra mutatott, hogy alacsonyabb szintekre próbálják meg hárítani a felelősséget. Ebben hasonlított az ügy a 2013-as bajai videóhamisítási botrányra, akkor egy pártalkalmazott, Déri Balázs, az MSZP akkori kommunikációs igazgatója bukott bele az ügybe. Különbség viszont az, hogy akkor közvetlenül nem volt bizonyítható, hogy MSZP-s politikus is részt vett a hamisításban (közvetett bizonyítékok voltak), most viszont az MSZP publikálta a felvételt, és Korózs szerepel is benne.
Tóth Bertalan beismerte: látta a videót

Kedd estére viszont kiderült: senkit nem vonnak felelősségre. Miután kiszivárgott, hogy pontosan kik engedélyezték a felvételt, már nem lehetett beosztottakra fogni az ügyet, az ATV Egyenes beszéd című műsorában

Tóth Bertalan előre menekülve beismerte, hogy látta a videót publikálás előtt.

Ezt követően azonban semmiféle felelősséget nem vállalt a botrányért. "Az MSZP belső, előzetes vizsgálata lezárult az ügyben, Korózs Lajos hitelességéhez nem fér kétség" - vette védelmébe párttársát, és persze, saját magát.

Gyurcsány feltűnik a háttérben

Feltűnő, hogy az MSZP-ből kiváló Demokratikus Koalíció aktivizálta magát. Nyilvánvaló, hogy Gyurcsány tovább akarja gyengíteni egykori pártját. Komáromi Zoltán orvos, a DK egészségpolitikusa az ATV-n cáfolta a szocialisták kezdeti védekezését (miszerint azért nem szerepel a nő a nyilvántartásban, mert nem kérte). Gyurcsány szövetségese lelkesen megerősítette: "Ha valaki egyszer bekerül a rendszerbe, akkor is benne marad, ha abbahagyja az egészségügyi tevékenységét, csak az szerepel mellette, hogy inaktív".

Miről szól a botrány?

Vasárnap felkerült a párt közösségi oldalára egy videó, amelyben Korózs Lajos szocialista parlamenti képviselő egy általa mentősnek nevezett nővel beszélgetett. Németh Athina szokatlanul durva hazugságokat fogalmazott meg, többek között azt állította, hogy mialatt a koronavírus-járvány alatt önkéntesként dolgozott, a kórházból hazaszállítottak közül tízből kilencen meghaltak.

Nem sokkal a felvétel megjelenése után az Országos Mentőszolgálat és a betegszállító cégek közleményben jelezték, hogy nincs ilyen nevű alkalmazottjuk, és nem is tudnak ilyen esetekről, sőt, az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában sem szerepelt Németh Athina neve.

Az MSZP ezt követően egy közleménnyel állt elő, de ebben is hazugságot írtak. A párt azt állította, hogy Korózs Lajos beszélgetőpartnere egy magán mentőcégnél, a Szamaritánus Mentőszolgálatnál volt állásban. Csakhogy kiderült, hogy ez sem igaz, így a szocialisták a videó után a közleményüket is törölték az oldalról.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig büntetőfeljelentést tett rémhírterjesztés miatt.

Forrás: https://www.origo.hu/itthon/20200610-az-mszp-vezetese-mondta-ki-a-vegso-szot-az-almentos-videorol.html
https://hirtv.hu/ahirtvhirei/az-mszp-vezetese-hagyta-jova-az-almentos-videot-2503165

Címkék: Baloldali rombolás  Média 

Kapcsolódó