Közbeszerzések racionalizálása

A polgári kormányzás 10 éve – 4. rész

Közbeszerzések racionalizálása

Elég szűkszavúan fogalmaz a Nézőpont Intézet a közbeszerzések terén elért eredményekkel kapcsolatban:
Az új közbeszerzési törvény (1) lehetővé tette, hogy a lánctartozásokat visszaszorítsák. Bevezették a 30 napos fizetési határidőt, a késedelemmel fizető cégek arányát pedig a 2008-as 42 százalékról 11 százalékra szorították vissza 2018-ra.

2020-ban rekordot döntöttek a magyar kis-és középvállalkozások (2), miután minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 87-et, és minden közbeszerzésen elköltött 100 forintból 59 forintot magyar kkv-k nyertek el.

Kiegészítésképpen nézzünk további számokat:
A magyar kis- és középvállalkozások (KKV-k) által 2010-ben elnyert 715 milliárd forintos érték (teljes keret 47,8%-a) 2019-re 2016 milliárd forintra nőtt (teljes keret 58,8%-a) (3 – II/1).

Az egy ajánlatos eljárások száma a 2015-ös 27%-ról 2019-re 17%-ra csökkent (3 - III/1), ami azért jelentős eredmény, mert így jobban biztosított a résztvevők közötti verseny. A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások aránya az átlagosnál is jobb az Európai Unió országai között (3 - III/2) az EU-s eljárásrendben, ami a tisztaságot jelzi. Ha a nemzeti és EU-s eljárásrendeket is számoljuk, akkor 2015 óta 13-adára csökkent a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma (3 - III/2). Gondolhatnánk, hogy ez a „gyere haver, van egy üzlet, dumáljunk” típusú eljárásokat takarja, azonban nagyon fontos, hogy az eredményt igazolni szükséges, tehát a dumánál picit több kell.

Nagyon fontos, hogy minden ajánlattevő ugyanolyan eséllyel indulhasson, valamint minden információ birtokában legyen. A magyar közbeszerzés ebből a szempontból is vezető szerepet tölt be, ugyanis 2018-ban ötödikek voltunk az átláthatóság tekintetében az EU-s tagállamok rangsorában (3 - IV).

Nézőpont Intézet hozzátette:
A hazai kis- és középvállalkozások támogatására többek között olyan újdonságokat vezettek be, mint például a normatív alkalmasságot – melynek keretén belül az eljárás legfeljebb 75 százaléka kérhető 5 referenciaigazolásként, illetve a műszaki egyenértékűség elvét – azaz az ajánlatkérő köteles elfogadni a referenciák körében a közbeszerzés tárgyához hasonló megoldásokat is.

Részletek:

1.[https://www.kozbeszerzes.hu/data/filer_public/d6/e4/d6e48fa9-9eaf-4949-9bf4-b6384c462b4c/kbt_2015_06_19_teljes_khs.pdf](https://www.kozbeszerzes.hu/data/filer_public/d6/e4/d6e48fa9-9eaf-4949-9bf4-b6384c462b4c/kbt_2015_06_19_teljes_khs.pdf)
2. [https://www.kozbeszerzes.hu/2020/2/minden-kozbeszerzes-kereteben-elkoltott-100-forintbol-59-et-kkv-k-nyertek-2019-ben](https://www.kozbeszerzes.hu/2020/2/minden-kozbeszerzes-kereteben-elkoltott-100-forintbol-59-et-kkv-k-nyertek-2019-ben)
3.[https://kozbeszerzes.hu/data/filer_public/b7/6a/b76ad9b4-f131-4e58-baf2-9d496e1cd2e9/kh_gyorsjelentes_2019_a4_fin.pdf](https://kozbeszerzes.hu/data/filer_public/b7/6a/b76ad9b4-f131-4e58-baf2-9d496e1cd2e9/kh_gyorsjelentes_2019_a4_fin.pdf)

Hivatkozások:
[https://nezopontintezet.hu/wp-content/uploads/2020/05/A-polgári-kormányzás-tíz-éve.pdf](https://nezopontintezet.hu/wp-content/uploads/2020/05/A-polg%C3%A1ri-korm%C3%A1nyz%C3%A1s-t%C3%ADz-%C3%A9ve.pdf)

Első három rész: [https://szamokadatok.hu/Post/1057/Gazdasagi_alapok_megszilarditasa](https://szamokadatok.hu/Post/1057/Gazdasagi_alapok_megszilarditasa) [https://szamokadatok.hu/Post/1093/Vallalkozasok_tamogatasa](https://szamokadatok.hu/Post/1093/Vallalkozasok_tamogatasa) [https://szamokadatok.hu/Post/1141/Adminisztracios_terhek_es_a_burokracia_csokkentese](https://szamokadatok.hu/Post/1141/Adminisztracios_terhek_es_a_burokracia_csokkentese)

Címkék: Európai Unió  Gazdaság 

Kapcsolódó