Oszd meg és uralkodj - semmi sem változott a Római birodalom óta

Oszd meg és uralkodj - semmi sem változott a Római birodalom óta

Divide et impera, avagy oszd meg és uralkodj: A módszer értelmében, ha az ellenfelek közül egyeseknek ígérünk bizonyos előnyt, míg másoknak nem, ezáltal az ellenfelek sorai megbonthatóak, az ellenfelek külön-külön könnyebben legyőzhetőek, illetve ellenőrzés alatt tarthatóak.

Ha a baloldal politikáját röviden kellene jellemeznünk, ez a kifejezés illik rá a legjobban. Miről is van szó? A Fidesz tábora erős és egységes, patrióta, gondolkodó embereket pedig megvezetni és belőlük baloldali szavazót formálni szinte lehetetlen, mert aki egy picit is hajlandó gondolkozni, azoknak világos és egyértelmű, hogy a baloldal egyetlen célja a hatalom átvétele, az ország és a magyar emberek kisemmizése. Ez az út nehezen járható, ezért a baloldali politikusok el sem indulnak rajta.

A másik módszer a megosztás politikája: a világon mindig, mindenhol a kormányzó pártot és politikusokat szidják, mert olyan sosem lesz, hogy mindenki gazdag és sikeres legyen . ehhez tudásra, szorgalomra és szerencsére is szükség van. A helyzet tehát adott, a forgatókönyv pedig a következő: a társadalom különböző csoportjait állítják egymással szemben, ezzel növelik a feszültséget, és mesterségesen növelik az elégedetlenek számát. Nézzünk konkrét példákat:

🧨Gyöngyöspata: romákat állítanak szembe magyarokkal, és bárhogy döntene a bíróság, valakik elégedetlenek lennének a végén. A pénzért és a hatalomért még arra is képesek, hogy egy település életét teljesen felborítsák, iszonyatos feszültségeket keltsenek. Az ügy pikantériája, hogy a gyöngyöspatai gyerekek elkülönítése 2004-ben kezdődött a Gyurcsány-kormányzat alatt és egészen zavartalanul folytatódott a teljes szoclib kormányzás idején. A szegregációt az iskolában a Fidesz-KDNP kormányzás alatt szüntették meg, de érdekes módon az csak 15 évvel később került elő.

🧨Börtönbiznisz: elítélteket állítanak szembe jogkövető, adófizető, büntetlen állampolgárokkal. Bármi lenne a dolog végkimenetelen, az egyik fél elégedetlen maradna, a kormány meg támadható, hiszen az EU-nak megfelelő börtönök helyett a kormány inkább családtámogatásra költött több pénzt.

🧨2004 óta hergelik a Magyarországon élő magyarokat a határon túli magyarok ellen. Legutóbb Szabó Tímea Országgyűlési felszólalása adott ennek ismét hangot. Köztudott, hogy a 2011-es kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadása után nagyjából 70 ezer határon túli magyar költözött Magyarországra, de ettől függetlenül az ország lakossága csökken. A "23 millió románnak" való riogatás nem volt más, mint a megosztás eszköze.

🧨Biciklisek és autósok szembeállítása: A baloldal ezt a témát úgy kommunikálja, mintha e kettő csoport közlekedése csak külön-külön lenne lehetséges, egy egy városban vagy autósok vagy biciklisek közlekedhetnek, holott ez nem igaz, és aki ma autóban ül, az holnap közlekedhet kerékpárral is. A forgalmat úgy kell megszervezni, hogy mindkét közlekedésfajtát segítse és egyiket se a másik rovására. Nem ez történik Budapesten, ahol au autósoktól vesznek el sávokat indokolatlanul, ezzel még nagyobb dugókat okoznak, és megosztják a társadalmat. Nem a forgalomszabályozás, hanem a megosztás a lényeg itt is.

🧨Nők a férfiak ellen: Odáig jutottunk, hogy ha valaki azt mondja, hogy szereti a rántottát, akkor a baloldal abból 1-2 lépésben nőellenes megnyilvánulást fog vizionálni. Legutóbb éppen Kövér László egyáltalán nem félreérthető szavait "sikerült" szándékosan kiforgatniuk és valamilyen általános, nőellenes mondatokat látniuk benne, holott Kövér László kizárólag a gyűlölködő politikus nőkről beszélt. A helyzet win-win balliberális szemmel, ugyanis ha egyre több bő gyűlöli a férfiakat, mert azt sugallják nekik, hogy itt valamilyen nőellenesség lenne, akkor abból lesz két ellenálló társadalmi réteg (megosztás pipa!), abból kevesebb házasság, kevesebb gyerek lesz, ez pedig cél, hiszen a baloldal a demográfiai problémát nem magyarok gyermekvállalásának az ösztönzésében látják, hanem illegális bevándorlók betelepítésében.

🧨Orvosok és betegek szembeállítása: 36 000 kiürített ágyról hazudoznak, ami hazugság, egyedi fizetett és a pártszékházban megírt rémtörténetekkel hergelik az embereket, folyamatosan arról hazudoznak, hogy milyen kevés az orvos, milyen kevés a fizetésük, stb. A betegekben bizonytalanságot és félelmet keltenek, az orvosokban úgyszintén, hiszen az ő döntésük alapján küldik haza vagy tartják bent a beteget, az ő pénztárcájukban turkálnak állandóan, az ő szakmai felkészültségüket vonják kérdőre állandóan. Összegezve egy általános, mindenkit érintő elégedetlenséget kreálnak ott, ahol erre semmi szükség, hiszen ma 6000-el több orvos dolgozik nagyjából háromszor annyi pénzért, mint a baloldal idején, és senki nem küld haza kórházi ápolásra szoruló betegeket.

🧨Stadionozás: a focit kedvelőket állítják szemben a focit (meg úgy általában a sportot és az egészségmegőrző prevenciót) nem támogató honfitársainkkal. Sokak, milliók álma valósult meg, hogy hosszú évtizedek óta végre épült pár stadion, ami egyszeri költség volt, és ré el is lehetne felejteni, de valahogy a mai napig mindig előjön ez a téma, a stadionokra "elköltött" milliárdokat hasonlítják össze gyakorlatilag bármivel, ami épp aktuálpolitikai kérdés. Arról persze nem beszélnek, hogy csak a rezsicsökkentés, vagy a családi adókedvezmény, vagy a családi pótlék éves szinten akkora összeget hagy az emberek zsebében, mint az összes stadion ára együtt véve.

🧨Szilveszteri tűzijáték: kutyásokat állítanak szemben azokkal a gyerekes családokkal, akik évente egyszer, abban a bizonyos pár órában szeretnének valami kis látvánnyal kedveskedni a gyerekeknek. Mi egyik táborhoz sem tartozunk, mert kutyánk sincs, meg nem is tűzijátékozunk szilveszterkor, de ha a kutyák megtehetik, hogy az év 365 napján piszkítanak a játszótereken, a parkokban és a járfákon, akkor engedtessék már meg pár órában, évente egyszer fellőni néhány rakétát. A kutyát erre az időre be kell zárni, és kész. A téma önmagában banális, de kiválóan alkalmas két újabb csoport szembeállítására, és évről évre egyre nagyobb kampány megy a pirotechnikai eszközök betiltásával kapcsolatosan.

🧨Hajléktalanokat állítanak szembe azokkal, akiknek van otthonuk. Budapesten elkezdték lakóházakba költöztetni a hajléktalanokat, ami természetes módon megbotránkoztatja az ugyanabban a házban élő, de otthonáért évtizedeken át dolgozó, azt megvásárolt lakókban. A hajléktalanok jelenléte csökkenti az ingatlanok értékét, bűzzel és kellemetlenséggel jár - ez nem titok, erről csak az nem beszél, aki nem akar. Tarlós idejében rend volt, az aluljárókban nem állt a vizeletszag, a hajléktalanokat az arra szakosodott szociális intézményekben látták el. A baloldal ismét "kiengedte" őket az utcára, a közterületekre, és önkormányzati lakásokba is betelepíti, közben Orbán ellen hergelnek, és növelik az elégedetlenséget.

🧨Budapest és vidék: a legutóbbi ilyen hergelés a járványügyi korlátozások kapcsán volt megfigyelhető, amikor az Operatív Törzs (indokoltan) úgy döntött, hogy Budapesten továbbra is fenntartja a korlátozásokat. A baloldal minden ostobaságot összehordott, másodrangú állampolgároknak nevezték a budapestieket, folyamatosan uszítottak azok, akik előtte pont a korlátozások bevezetésével kapcsolatosan követelőztek a legjobban.

🧨A politikában pedig folyamatosan megpróbálják megosztani a jobboldalt: A Jobbik projekt azért lett kitalálva és megvalósítva, hogy megosszák a Fideszt. Amikor belátták, hogy ez nem sikerült (kétharmados Fidesz győzelmek) változtattak a politikán: A Jobbikot nyilvánosan is balra tolták, és létrehozták a Mi Hazánk projektet, ami kevésbé radikális, mint a Jobbik volt, ott ugyanis elszámolták magukat, a saját hazugságaikat hitték el, és azt hitték, hogy a magyarok nagyobb része lesz kapható a magyar gárdára és a többi szélsőséges trükkre, de kiderült, hogy nem. A Mi Hazánk szép zöld, családi képekkel és mosolygós arcokkal támadják most a Fidesz szavazókat, és próbálják megosztani a tábort, miközben a baloldalon összefog mindenki mindenkivel a hatalom érdekében.

Ilyen példát lehetne még felsorolni százat, ezret, de nem akarunk regényt írni. A cikket gondolatébresztőnek szántuk, és arra kérünk mindenkit, hogy ha ilyen igazságtalanságokat lát, akkor mindig tegye fel magának azt a kérdést, hogy Ki érdekelt ebben? Egy egyszerű kérdés - de sok mindenre rávilágít.

Forrás:
https://szamokadatok.hu/Post/812/A_baloldal_ismet_lemondott_a_magyarok_harmadarol_es_hagyna_meghalni_az_5_millio_hataron_tuli_magyart
https://szamokadatok.hu/Post/418/Baloldali_provokaciok_-_maradjunk_higgadtak
https://szamokadatok.hu/Post/444/Bortonbiznisz
https://szamokadatok.hu/Post/941/Kikre_tekint_szanalommal_Kover_Laszlo
https://szamokadatok.hu/Post/899/A_stadionozas_avagy_az_evtized_demagogiaja

Címkék: Baloldali rombolás  Budapest  Vélemény 

Kapcsolódó