A választási ígéretek 95%-a már teljesült

A Fidesz nem csak beszél, hanem cselekszik - Teljes, 92 pontos lista

A választási ígéretek 95%-a már teljesült

Teljes lista itt: https://nezopontintezet.hu/wp-content/uploads/2020/05/A-polgári-kormányzás-tíz-éve.pdf

A polgári kormányzás egy évtizede alatt 95 százalékban teljesültek a 2010-es célok és vállalások – állapította meg a Nézőpont Intézet elemzésében.
Az intézet az elemzés apropójával kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy éppen tíz éve, 2010. május 14-én ült össze a rendszerváltozás utáni hatodik szabadon választott Országgyűlés, amely – mint fogalmaztak – “egyben le is zárta a húsz évvel korábban megkezdett munkát”. Hozzátették: az új parlamentben a Fidesz és a KDNP frakciói a mandátumok kétharmadát szerezték meg. Választási programjuk a két héttel később miniszterelnökké választott Orbán Viktor kormányának is a hivatalos programja lett – írták. Az elemzés kiemelte, hogy a polgári kormányzás egy évtizede alatt a 2010-es célok és vállalások 95 százalékban teljesültek. Ezzel összefüggésben felidézték:

a 2010-es kormányváltáskor Magyarországot gazdasági és morális válság sújtotta. A nemzeti ügyek politikáját meghirdető kormányprogram 2010 Magyarországának gazdasági, közbiztonsági, egészségügyi, szociálpolitikai és jogállamisági kihívásaira akart választ adni.

A Nézőpont Intézet a gazdaságban elért legfontosabb eredménynek nevezte, hogy 800 ezer új munkahely jött létre. A bürokráciacsökkentéstől a vállalati és önkormányzati források biztosításán át a gazdaság keleti nyitásáig minden megvalósuló intézkedés “a magyar gazdaságot ellenállóképesebbé, a magyar családokat öngondoskodóbbá tette” – folytatták. Hozzátették: 2010 után helyreállt a rendőrség megítélése és a családok biztonságérzete. A bűncselekmények száma megfeleződött, az elkövetők védelme helyett az áldozatok védelmét helyezték középpontba. Az orvosi életpályamodell megalkotásával, a praxishoz jutás támogatásával és az egészségügyi dolgozók bérének emelésével perspektívát kaptak az ágazatban dolgozók – áll az elemzésben, amely felhívta a figyelmet arra is, hogy nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, 36 ezer család menekült meg otthona elvesztésétől, a munkavállalást és a gyermekvállalást összeférhetőbbé tették, illetve csökkentették a szociális ellátás terheit.

Habár a kormányprogram céljainak 5 százaléka még megvalósítás alatt áll, legalább ennyi olyan intézkedés valósult meg 2010 óta, amely az új kihívásokra adott válasz

– jegyezték meg. A Nézőpont az elmúlt tíz év hozadékának nevezte a többi között a rendszerváltás óta először bevezetett rezsicsökkentést, a NATO-elvárásoknak megfelelő, a rendszerváltás óta történt legnagyobb haderőfejlesztést, a gazdaságfehérítési intézkedéssorozatot, továbbá Európa legkiterjedtebb családtámogatását.

A 2010 és 2020 közötti kormányzás eredményességéről és a 2022 utáni várakozásokról tanúskodik, hogy a magyarok 70 százalékának véleménye szerint 2022 után is Orbán Viktor lehet a kormányfő

– állapította meg az intézet.

Forrás: https://nezopontintezet.hu/wp-content/uploads/2020/05/A-polgári-kormányzás-tíz-éve.pdf
https://nezopontintezet.hu/2020/05/14/a-polgari-kormanyzas-tiz-eve/

Címkék: Bűnözés  Család  Egészségügy  Fejlődés  Gazdaság  Közös jövőnk  Megélhetés  Nyugdíjasok  Oktatás  Önkormányzat 

Kapcsolódó